Az arizonai hopi indiánok az amerikai hatóságok segítségével szeretnék megakadályozni, hogy 70 törzsi maszkot árverezzenek el a jövő héten Párizsban. A hopi és így az amerikai kulturális örökség egyik problémája, hogy a hatóságok bizony nagyon korlátozottan tudnak csak lépni az ügyben, ami egy újabb gondra is rávilágít.
Egyes országok nemzetközi egyezmények alapján vissza tudják szerezni műtárgyaikat például az Egyesült Államokból, az USA-nak azonban nincsen hasonló megállapodása a külföldre kerülő amerikai műkincsekkel kapcsolatban. Az államokon belül még csak-csak vannak törvények az őslakos emlékek megóvásával, kereskedelmével kapcsolatban, ezek azonban külföldön nem védik a tárgyakat.
Az amerikai indiánok ügyeit képviselő szervezet ezért új törvényeket és szabályozásokat szeretne, ami a nemzetközi lépéseket is lehetővé tenné. Körülbelül 18 ezer hopi él Arizona északkeleti részén, akik nem is hajlandók maszknak nevezni ezeket a tárgyakat, ők ezeket „barátoknak" tekintik, amikben halhatatlan lelkek élnek.
Az indiánok szerint, aki ezeket adja-veszi, gyűjti vagy akár csak fotózza őket, szentségtörést követ el. Egyes darabokat ma is régi funkciójukban használnak, például felnőtté avatáskor, vagy a termés betakarítása idején.
Szent ereklyék vagy áruk?
A párizsi aukciós ház szerint az április 12.-ei árverés az eddigi legnagyobb lesz, sok tárgy több mint 100 éves, és egyenként 10-35 ezer dollárra becsülik az értéküket. (Itt tekinthető meg róluk egy képgaléria.) A Hopi Kulturális Emlékek Megőrzéséért Felelős Iroda igazgatója szerint nem lenne szabad, hogy az ilyen szent ereklyéknek kereskedelmi értéke legyen, és úgy gondolják, hogy a tárgyakat illegálisan vitték ki az országból.
Az aukciós ház szerint a meg nem nevezett gyűjtő az 1930-as évektől kezdve vásárolta legálisan a maszkokat árveréseken és vásárokon az Egyesült Államokban, az aukció pedig a francia törvényekkel összhangban történik.
Sorjáznak a kérdések
A hopik szerint ez az aukció a mennyiség és a különleges vallási jelentőség miatt is problémás, de ahogy a téma körül kialakult vita is jelzi, törékeny a határvonal aközött, hogy mi az, amit a nemzeti vagy kulturális örökség részének kell és lehet tekinteni, és mi az, ami már például magángyűjtők tulajdonává válhat.
Mi lenne, ha mindenki visszakövetelné a világ múzeumaiból azt, ami az ő országából vagy az adott országban akkor létezett ősi vagy ókori kultúrából származik? Hol van ennek a vége? És mi van azokkal a műtárgyakkal, amit maguk az őslakosok adtak el?
Ugyanakkor felmerül a kérdés a tárgyak származásával kapcsolatban, hogy azok valóban legálisan kerültek-e valakihez? Nem véletlenek az évtizedes jogi viták ilyen kérdésekben államok között is.