A New York Times oldalán érdekes vita zajlik a sóról, sőt mi több, az asztali sótartóról aminek egykor vitathatatlan helye volt az asztal közepén, hogy ki-ki kedve szerint használhassa. Mára azonban már egyre inkább úgy tűnik, hogy egészségügyi szempontból a túl sok só inkább károsnak tekinthető. Így sok élelmiszernek próbálják egyre lejjebb szorítani a sótartalmát.
Ezt egyes helyeken úgy oldják meg, hogy eltüntették a sótartókat az asztalokról, hogy az emberek ne sózzanak automatikusan, mondjuk az étel megkóstolása nélkül. A vélemények már eleve ütköznek azzal kapcsolatban, hogy mennyire lehet káros a túlzott sóbevitel. Esetleg csak azoknak, akiknek magas a vérnyomásuk? Vagy éppen azok számát növeli, akiknek majd ezzel a problémával kell megküzdeniük? Mindenesetre a túl kevés só bevitelének is lehetnek hátulütői.
A vendégek egy része mindenesetre, még azok is, akik úgy gondolják, oda kell figyelni a sófogyasztásra, szeretnék, ha rájuk bíznák a döntést, hogy használják-e az ételízesítőt vagy sem. Felnőtt ember módjára tudjanak dönteni, ne kelljen külön kérniük a sótartót. Az éttermek, amelyek a sótartók eltüntetése mellett döntöttek, is húzhatják a rövidebbet, ugyanis a vendégek gyorsan elpártolnak, ha nem elég ízes az étel.
Az ízlés pedig, mint tudjuk egyéni. Így, ami valakinek már túl sós, azt más még éppen jónak érzi. Így bármilyen jól is ízesít egy szakács, az nem biztos, hogy az összes vendégnek megfelel. Vajon mennyire arrogáns egy szakácstól, ha azért nem tesz sószórót az asztalra, mert úgy gondolja, hogy ő tökéletesen ízesít, és azt szeretné, hogy a vendégek az ő „szája íze" szerinti élményben részesüljenek. Van, aki kifejezetten úgy gondolja, ha valaki sót kér, akkor nem jól végezték a munkájukat. Tudományosabban viszont, mint egy philadelphiai étterem tulajdonosa, szakács elmondja, az utólag az ételre szórt só, soha nem tud úgy ízesíteni, mintha főzés közben tennénk bele az ételbe, ugyanakkor eluralhatja a falat ízét.
Ellenben egy harlemi séf nem akarja ennyire elszántan befolyásolni a vendégeit, bár mint mondja, az étterem az ő ethoszát közvetíti, de azt akarja, hogy mindenki úgy élje meg az élményt, ahogy neki a legjobb. Így nem erőlteti rájuk saját ízlését.
Egy a só történetéről írott könyv szerzője szerint a sótartónak valóban nincs helye az asztalon, ugyanúgy, ahogy a borsnak vagy a fahéjnak sem. Mark Kurlansky is úgy gondolja, hogy egy étteremben a szakácsnak kell meghatároznia az ízesítést, ugyanakkor azt nem helyesli, hogy a „Nagy Testvér" vagyis egészségügyi előírások és tisztségviselők szabják meg, hogy mit ehetünk és mit nem, miközben a tudományos vizsgálatok egyelőre nem egyértelműek.
Thomas A. Farley New York-i egészségügyi biztos szerint nem az a só az igazi probléma, amit főzés vagy evés közben teszünk az ételhez, mert ez a bevitel mindössze 10%-a, hanem sokkal inkább a kész ételek, amiket nem is érzünk sósnak, pedig nagyon komoly mennyiségben tartalmazzák a vegyületet, így például a kenyér is.
Egy átlag amerikai napi 3400 milligramm sót fogyaszt el, 1000 milligrammal többet mint az ajánlott bevitel. Becslések szerint az emberek 90%-a túlzott mennyiségű sót fogyaszt. Ha 1200 milligrammal csökkentenék a bevitt mennyiséget, 92.000 halált lehetne megelőzni, de ezt nem a sótartók eltüntetésével lehet elérni, hanem ha az élelmiszergyártók csökkentenék gyártmányaik sótartalmát. A hétköznapokon több friss és kevesebb készétel fogyasztása lenne javasolt. Az ételek címkéinek összehasonlításával, vásárlói választásunkkal pedig a kevésbé felelős gyártókat is ösztönözni lehetne a megfelelő magatartásra.
Magyarországon egyelőre még találunk sótartót az éttermek asztalain, ha mégsem, annak valószínűleg nem egészségügyi oka van. Ugyanakkor a népegészségügyi termékadó bevezetése elvileg éppen ezt a célt szolgálja.