Van, amikor néha egészen meglepő ötletek képesek teljesen új irányt szabni egy nagyváros életének. Számtalan példát láthattunk már erre, a legizgalmasabbak között például több múzeumot.
Az 1990-es évek elején a spanyolországi (bocsánat, baszkföldi) Bilbao nem volt túl jó hely. A munkanélküliség elérte a 21 százalékot, és a város sem tudta igazán meghatározni magát.
E sorok írója egy évvel korábban diákként járt a baszk településen, és bár a régi városrészben rengeteg báj volt (és az akkor éppen a szocializmustól szabaduló Magyarországról nézve ez is csodaszámba ment), azt azért sikerült levenni, hogy nem Bilbao a világ közepe.
Turisták sem nagyon voltak, aki Spanyolországba ment, az inkább választotta Madridot, Barcelonát vagy éppen a Földközi-tenger partját, de Bilbaóba nem vonzotta semmi az embereket.
Mi több, a szeparatista ETA is aktív volt még, ami végképp mindenki kedvét elvette a látogatástól. Ekkor (azaz 1991-ben) készült egy megvalósíthatósági tanulmány, melyben egy múzeum megépítésének lehetőségét és következményeit mérték fel.
A kulcsmomentum mégsem ez volt, hanem az amerikai Frank Gehry felkérése a tervek elkészítésére. A XX. század végének egyik legkeresettebb építésze olyat alkotott, ami nem csak Bilbao, hanem sok más város sorsát is meghatározta.
Az 1997-ben (azaz éppen 20 éve) megnyílt Guggenheim Múzeum ugyanis túlzás nélkül új életet lehelt Bilbaóba, és elsőként vezette be a mára közkeletű elképzelést, mely szerint egy ikonikus kulturális hely központi szerepet játszhat egy város újjáéledésében.
A “Bilbao-hatásnak” nevezett jelenség másik következménye az lett, hogy a múzeumok “raktárakból” élményközpontokká váltak. Ennek talán legjellegzetesebb példája a londoni Tate Modern, amely 2000-ben nyitotta meg kapuit és vált szinte azonnal kulturális központtá.
Azért a jelenségnek akadnak árnyoldalai is. Azzal, hogy a fapados légitársaságok elérhetővé tették az olcsó utakat, elképesztően megugrott például a bilbaói Guggenheim Múzeum látogatottsága is, amit ma már évente 1,2 millió érdeklődő keres fel.
Az árnyoldal természetesen nem ez, hanem az, hogy egy-egy környék, vagy akár város felfutásával az első között szorultak ki azok, akik éltetik: a művészek. Márpedig mi értelme van menő kulturális helyeket létrehozni, ha ezzel párhuzamosan “elüldözzük” a kultúra teremtőit?
Éppen ezért egyre gyakrabban hangzik el az igény a megfelelő egyensúly megtalálására, és a nagy projektek helyett inkább a kisebb, fenntartható projektek indítására.
(Fotó: pixabay.com/3dman_eu)