Újra az utazás lesz a téma, de most egy kicsit annak árnyoldalairól szólunk. Mindenki, aki utazott már a saját autóján kívül olyan járművel, amit meg kell osztania embertársaival, annak szinte biztos, hogy kisebb-nagyobb bosszúságai akadtak már.
A kis tér és néha órákig tartó összezártság szempontjából talán a repülőn kell legtöbbször kellemetlenségekkel szembenézni, ha csak nem tudjuk kizárni teljesen a külvilágot. Ha a repülés kellemetlenségeire gondolunk, nekünk elsősorban a folyamatosan beszélgetni vágyó (akkor is, ha erre semmi bátorítást nem kap), vagy az amúgy is szűkre szabott személyes térbe lóg bele valaki, át a karfán és még el is alszik. Vagy hosszabb idő után jut eszükbe, hogy magukat kényelembe helyezve levegyék a cipőjüket…
De nézzünk egyéb tapasztalatokat: kezdjük a beszállással, a legszebb, amikor rendszer van a beszállításban, de vannak, akik ezt nem tudják kivárni, hiába nem vettek elsőbbségi beszállást, akkor is előretolakszanak.
Aztán amikor a holminkat szépen elhelyeztük a fejek feletti rekeszekben, jön valaki rohanva és mindent beszuszakol, a mi cuccunkra tekintet nélkül. Persze a másik oldalról is szemlélhető a dolog, amikor valaki felszáll, és a holmijának már jó néhány sorral előrébb vagy hátrébb van hely.
A gyereksírás. Nem véletlen, hogy egyes légitársaságok bevezetik a „gyerekmentes” zónákat illetve járatokat. Más kérdés, hogy persze mit csináljon egy kisbaba, ha éppen bedugul a füle, vagy elunta magát a hosszú út alatt, minthogy sír, ha nem tetszik neki valami. A szülőt sem irigyeljük ebben a helyzetben, a dolog kellemetlen neki is, nem csak az utastársaknak, de nem biztos, hogy le tudja foglalni, vagy el tudja ringatni a nyűgös gyereket.
Ugyan remek dolog sor szélén ülni, mert nekünk nem kell átgázolni másokon, ha ki akarjuk nyújtóztatni a lábunkat, vagy a szükség úgy hozza, hogy WC-re kell menni. Ellenben tuti, hogy minket egyszer-kétszer felállítanak.
Harc a karfáért és az üresen maradt középső ülésért. Aki kapja marja, a rámenősebb győz. Utána szívhatjuk a fogunkat az elterpeszkedő szomszéd láttán, hogy bárcsak gyorsabbak lettünk volna.
A korábban már emlegetett elszabaduló illatok, főleg egy tengerentúli repülés után, amikor már az alvás utáni szagok is hozzátesznek az összképhez. Aztán amikor elkövetkezik a leszállás, és az emberek mintha az életükért futnának. Leghátulról is legelőször szeretnének leszállni.
Komoly kellemetlenség, amiről nem is biztos, hogy tudomást szerzünk, csak jóval az utazás után, a vírusok, bacik, amiket a többi 100-200 emberrel megosztunk.