Egy fotós-búvár-művész nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy szenvedélyeit egyesíti, vagyis az óceán mélyén alkot. Jason DeCaires Taylor ráadásul azt szeretné, ha a tengeri élővilág „belakná” a szobrait.
Ezzel egyben felhívja a figyelmet a korallzátonyok pusztulására is. Az óceánok savasodása következtében a zátonyok 40 százaléka eltűnt az elmúlt néhány évtizedben, 2050-re pedig félő, hogy akár 80 százaléka is megsemmisülhet. Sok helyen a tenger alja nem elég stabil, hogy meg tudjon kapaszkodni rajta a tengeri élet, és elkezdjen épülni a korallzátony, a művész szobraival ezt az alapot szeretné megteremteni.
A szobrok között figurák, nem-csendéletek, sőt kifejezetten a környezetrombolás iránt apatikus ember alakja is szerepel. Több száz szobor készült a már a világ óceánjai alatt. A szobrász csak olyan anyagot használ, ami nem káros a tengeri élővilágra, fémet például egyáltalán nem használ, a szobrokon pedig hagy olyan érdes felületeket, hogy a korallállatkák könnyebben meg tudjanak telepedni.
Az alkotások abban a tekintetben is alá vannak vetve a felsőbb céloknak, hogy a formák, a domborulatok úgy vannak kialakítva, hogy halak és egyéb állatok is megtalálják helyüket benne, el tudjanak például bújni. A szoborcsoportok a valódi korallzátonyokhoz képest úgy vannak elhelyezve, hogy képesek legyenek megfogni például az elsodródó korallállatkákat. A Csendes evolúció című kompozíció például 450 szoborból áll Mexikó partjai közelében.
A szobrok persze a szárazföldön készülnek el, aztán darukkal eresztik le őket a tenger mélyére. Persze az alkotások nem csak a tengeri állatokat, hanem a különlegességek és a művészetek iránt érdeklődő búvárokat is vonzzák, így turisztikai szempontból is komoly vonzerőt jelentenek. Bár, ha az élővilág birtokba veszi, akkor ugyanúgy kíméletre szorul, mint a valódi korallzátonyok.
