Az ember jó esetben már gyerekkorában illendően étkezni, azonban így sem mindig egyszerű a helyzet, ha valamilyen formális szituációval kerül szembe. Ennél már csak az lehet bonyolultabb, amikor más étkezési etiketthez szokott kultúrában kell az elvárásoknak megfelelni.
Az ember gyakran eleve bajban van például a borravaló mértékével és módjával, bár igaz, hogy ezzel rögtön a folyamat végére ugrottunk, de például valahol az sem mindegy hová tesszük az étkezéshez használt kenyeret, hogyan és hová kerül az evőeszköz.
Nézzünk néhány példát. Még Európában is érhetik meglepetések az utazót. Franciaországban (nyitókép) például illik a kezeket az asztal fölött tartani, nem ölben. A kenyeret pedig a szalvétán és nem a tányéron. A kenyér mintegy segítségül szolgál az evéshez is, fel lehet vele segíteni a falatot a villára, ugyanakkor nem illik beleharapni, csak törni. Végül a számlát pedig egy valaki fizeti, nincs osztozkodás.
Portugáliában például nem illik sót és borsot kérni utólag, mert ezzel kétségbe vonjuk a szakács képességeit. Más kérdés, hogy vajon mit kockáztatunk, ha megengedjük magunknak ezt az illetlenséget, ha ez étel tényleg ízetlen? Ahogy sok más országban is, illik borravalót hagyni, körülbelül 10 százalék körül.
Érdekes, hogy Olaszországban nem illik extra sajtot kérni, ha azt nem ajánlják eleve fel. Különösen illetlen plusz sajtot szórni a pizzára vagy a tenger gyümölcseiből készült ételekre. A felszolgálás jutalékát általában hozzáadják a számlához, de ha nagyon elégedettek vagyunk, adjunk további 5-10 százalékot.
A japán étkezés kultúrája igencsak eltérő az európaitól, így néhány alapvető dologgal nem árt tisztában lenni. Az utóbbi években már itthon is betekintést nyerhetünk a távol-keleti ország kulináris élvezeteibe, itt talán nem is veszik olyan szigorúan a botlásokat, de ha esetleg elindulnánk Japánba, jó ha tudjuk, hogy az evőpálcikákat nem illik keresztben letenni, lenyalni, vagy mondjuk beleállítani a rizsbe. Ne adjuk át az ételt pálcikával másnak, ez csak halotti torokon szokás, egyébként nagyon illetlen. Viszont nyugodtan lehet inni a leveses tálkából, mert nem is biztos, hogy kapunk kanalat, a szürcsölés pedig azt jelenti, elégedettek vagyunk az étellel, úgyhogy lehet hangosan. A borravaló itt tilos, kifejezett udvariatlanság.
Thaiföldön viszont kifejezetten jellemző, hogy megosztják az ételt, így nem is mindig érkezik külön adagolva, illetve fogásokban, hanem minden egyszerre. Viszont trükkös, mert nem illik kivenni az utolsó falatot, úgyhogy ha ezt senki sem teheti meg, anélkül, hogy udvariatlan lenne, akkor óhatatlanul lesz maradék. A villa pedig csak arra szolgál, hogy a kanálra segítse az ételt.
Indiában nagyon fontos a kézmosás, hiszen az étkezés jelentős része kézzel történik, azok közül is a jobb kezet használjuk. A bal, a mosás ellenére nem számít tisztának. Nem szabad sem túl gyorsan, sem lassan enni, fő az arany középút. A legfontosabb pedig, hogy ne hagyjunk maradékot, mert az pazarlásnak számít.
Kínában, ahogy Thaiföldön is illik egy kicsit hagyni az étkezés végén, ebben a kultúrkörben ezzel azt mutatjuk, hogy bőséges volt a vendéglátás. Úgyhogy inkább pazaroljunk, mint illetlenek legyünk. Illik pontosan érkezni, szépen felöltözni, itt sem kell borravalót hagyni.
Persze a külföldivel alighanem jóval elnézőbbek a helyiek, mégis, ha ki akarjuk mutatni a tiszteletünket a másik kultúrája iránt, nem baj, ha tudunk néhány alapvetést.
