Bahrein megnyitja a világ legnagyobb víz alatti élményparkját, amelynek fő attrakciója egy elsüllyedt Boeing 747-es lesz.
Bahrein az egyik legbarátságosabb arab ország a külföldi turistáknak. Híres erődítményei és a 400 éves élet fája sok látogatót az országba vonz. Most egy extravagáns új projekttel pörgetnék fel még jobban a turizmust.
A 100 ezer négyzetméteres, víz alatti élménypark főleg a búvárkodás szerelmeseit célozza meg. A tervek szerint idén nyáron megnyíló létesítmény fő látványossága egy Boeing 747-es Jumbo lesz.
Emellett mesterséges korallzátony és több művészeti alkotás is várja a merülni vágyókat, akik megnézhetik egy helyi gyöngykereskedő tradicionális házát. A tervek szerint a víz alatti szobrokon idővel megtelepedhetnek a korallok és más tengeri élőlények is.
A búvárkodók mellett az élménypark a kutatóknak is rendelkezésre áll, akik vizsgálni szeretnék a tengeri élővilágot.
Az Egyesült Arab Emírségek tavaly jelentette be, hogy létrehozza a világ legnagyobb korallkertjét Fujairah partjainál.
Bahreinben nagy építkezések zajlanak, 22 új szálloda épül a következő három évben és bővítik a repülőteret is, hogy még több turistát fogadhassanak. A hangri-La Hotelhez 150 lakosztály és 21 vízparti ház tartozik majd.
Egy másik tematikus élménypark létesítését is bejelentették a közelmúltban az arab világban. A szaúdi Al-Khobarban csak nők számára hozzák létre a Snow Forestet, ahol síelni és hógolyózni is lehet.
(Kép: Bahrein Tourism Authority)