Az élelmiszerhamisítás korunk egyik legnagyobb üzlete, szakemberek szerint éves szinten 50 milliárd dollárról van szó, legyen az majdnem 100 százalékos parmezán sajt, esetleg ráknak tűnő valami egy szupermarketben, vagy gyanús körülmények között és alapanyagból készült rántott hús valamelyik étteremben. A legtöbbször még csak észre sem vesszük, hogy becsaptak minket.
A hamisítás a világ legtöbb országában dívik, és komoly szakirodalma van. A Real Food/Fake Food című könyv szerzője, Larry Olmsted a napokban az Eater szaklapban adta közre az Amerikában legjellemzőbb átveréseket, most ezek közül emelünk ki hármat.
1. Kobe marhahús
A Kobe a világ leghíresebb és legdrágább marhahúsa, és erre is igaz, amit az epres készítményekre (főleg joghurtokra) szoktak mondani, hogy a Földön összesen nem terem annyi eper, mint amennyi csak az eperjoghurtokban van.
Nos, a Kobe marha olyan ritka, hogy az Egyesült Államokban annak eladott marhahús 99 százaléka (!!) hamisítvány. Mivel a Kobe dekagrammja 2000 (kétezer) forintba kerül, minden, ami ennél olcsóbb, nyilvánvalóan nem eredeti, mi pedig nyugodtan érezzük átverve magunkat.
2. Vörös sügér
Egy szakember szerint a vörös sügérnek eladott halak 94 százaléka valójában nem az. A helyzet annyira rossz, hogy a híres New York-i sushi étterem, a Sushi Nakazawa például egyáltalán nem hajlandó vörös sügért felszolgálni, mert túl nagy a csalás kockázata. Ha biztosak akarunk lenni abban, hogy nem vernek át, akkor sajnos elkészítés előtt egészben kell látnunk a halat (és az sem árt, ha tudjuk, hogyan néz ki egy vörös sügér).
3. Szarvasgomba
A szarvasgomba nagy divat, termesztik is, de jó ha tudjuk, hogy az igazi, vadon termő szarvasgomba nagyon-nagyon ritka, és legalább annyira drága is. Szóval hacsak nem előttünk dolgozzák fel, jó, ha gyanakszunk, hogy valami nem stimmel.
(Fotó: Flickr.com/Premshree Pillai)